Esemény címe: 3996. Füzér Rákóczi út 2.
2019. október 5-én adják át ünnepélyes keretek között Füzér községben az újonnan megépült rendezvényteret, az immáron már X. alkalommal megrendezett Zempléni Szabad Pálinkafesztiválon, amely ebben az évben is gazdag programsorozatot kínál az idelátogató vendégek számára.
A rendezvény átadása alkalmából szombaton 15:30-tól Bánné Dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés asszonya és a FIDESZ-KDNP megyei listájának listavezetője, Dr. Hörcsik Richárd Országgyűlési képviselő, Perényi Zsigmond az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelő államtitkár és Horváth Jenő Füzér község polgármestere köszönti a megjelenteket.
Füzér Község Önkormányzata 2017 júliusában nyújtotta be a „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” konstrukcióra az „Füzéri Vár Rendezvényterének komplex fejlesztése I. ütem” című pályázatát, melyre 2018. január 12-én 150.825.500 forint vissza nem térítendő támogatást sikerült elnyernie. A projekthez kapcsolódó Üzleti tervet a debreceni Európa Terv Fejlesztő és Szolgáltató Kft. készítette. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
A fejlesztés a meglévő kézművesház rendezvényterét alakította ki, melyen mely nagyobb rendezvények lebonyolítására (3000 fő) alkalmas. A fejlesztés eredményeként megépült egy 120 m2-es mobilszínpad fedéssel, elhelyezésre került egy 250 m2-es rendezvénysátor, valamint területrendezés is megvalósult az adott helyszínen.
A Hegyköz területén egyedülálló a fejlesztés, legközelebb Kassa, Tokaj, Sátoraljaújhely és Sárospatak tud alkalmas, hasonló befogadóképességű rendezvényterületet biztosítani. A beruházás új turisztikai célcsoportokat vonz: fiatalok, könnyűzene, népzene iránt érdeklődők, az eddigi természeti értékeket és kulturális örökségeket látogatók, a vallásturisztikai valamint aktív és ökoturisztikai célcsoportokon túl. A létrejövő rendezvénysorozat kínálata a desztinációban és azon túl, új unikális lehetőséget alakít ki. Füzéri hagyományos fesztiválok: Tavaszi Várkapu Tárogató, Pünkösdi Mulatság, Várnapok – István Király ünnepe, Zempléni Szabad Pálinkanap
A fejlesztéssel a jelenleg már több éve megrendezett egynapos rendezvényeink továbbfejlesztésének lehetősége nyílik meg kettő és több napos fesztiválokká, melyek a résztvevő helyi és térségi szolgáltatók, kézművesek, árusok, előadók, vendéglátók jövedelemtermeléséhez is hozzájárulnak, valamint az attrakciós vonzerő, azaz a Füzéri várhoz kapcsolódó fejlesztésként annak látogató forgalmát is növelik.
A régióban jelenleg nincs ilyen unikális jellegű rendezvény és fesztivál tér kiemelt turisztikai attrakció és csodálatos természeti környezetben. A rendezvény által generált forgalom következtében a helyi és térségi szállásadók, helyi termék előállítók, turisztikai szolgáltatók, előadó művészek és egyéb szolgáltatók jövedelemtermelő tevékenységét jelentősen növeli. Lehetőséget ad továbbá hazai és nemzetközi együttműködések megerősítésére.
A jelenleg kialakult rendezvénytéren a Füzéri Várgondnokság udvarán lévő kisszínpad 500 fős nézőtérrel, az újonnan átadott rendezvényszínpad mintegy 3000 fős rendezvény és nézőtérrel lett kialakítva az I. ütemben. A 2 ütemben ezen egybefüggő területtel a sportpálya több funkcióssá és nagy rendezvénytérré történő átalakulása fog megtörténni mintegy 6000-8000 fős befogadóképességgel, valamint a pályázati lehetőségek esetén az elkövetkező EU-s ciklus forrásait igénybe véve. A rendezvénytér a közeljövőben kiszolgálja majd a Füzéri Várba mintegy 70 000 fős látogatószám rendezvény igényeit.
A projektről bővebb információt a www.fuzer.hu oldalon olvashatnak. Az esemény sajtónyilvános.
További információ kérhető:
Gergely Viktória, Turisztikai asszisztens és rendezvényszervező
Elérhetőség: +36 30 366 4904 marketing@fuzervar.fuzervara.hu