Magyarországon elsőként Füzér Várban 2000-ben került meghirdetésre az Országos Várprogram Matolcsy György Gazdasági Miniszter, Glattfelder Béla Államtitkár, Bártfai Béla Közigazgatási Államtitkár, Dr. Molnár Zoltán KVI Vezérigazgató és Dr. Hörcsik Richárd Képviselő Úr támogatásával és részvételével.
A NÖF Nonprofit Kft, mint Konzorciumvezető, valamint a Füzéri Várgondnokság és Füzér Község Önkormányzata Konzorciumi partnerek közös munkájának köszönhetően mintegy 620 millió forintból a Felső Vár Gazdasági szárnya újul meg.
Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megvalósuló „FÜZÉR REG-ÉLŐ VÁR” II.1 ütem Konyha Sütőház építésének ünnepélyes időkapszula elhelyezésére került sor 2019.11.22-én Füzér Várában.
Horváth Jenő Polgármester Úr bemutatta a megjeleteknek Füzér Várát és elmondta, hogy az évi látogatószám 2016-os megnyitását követően átlag 70.000 fő vagyis a mai napig mint egy 280.000 látogató tekintette meg a megújulás alatt álló Füzér Várát.
A beruházás mintát adhat a többi erődítmény későbbi felújításához is – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára Tuzson Bence. Az építési terület könnyebb megismerése érdekében Államtitkár Úr látványos felvételeket készített egy drón segítségével, melyet a résztvevők egy nagyméretű LED falon követhettek figyelemmel.
Virág Zsolt a Nemzeti Kastélyprogramért és Nemzeti Várprogramért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy füzéri vár turisztikai vonzerejének növelése mellett célunk a vár és környezete fenntartásának, megóvásának, megőrzésének biztosítása az eljövendő nemzedékek számára.
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretébe körülbelül 38 várunk és kastélyunk újul meg mintegy 68 milliárd forintos keretből. Jelenleg 12 projekt zajlik, amelyekből hat a jövő évben lezárul.
A kivitelezés során Konyha, Sütőház-ecetesház, Darabont házak, Gyümölcsaszaló, Liktárium helyiségek kerülnek kialakításra ideiglenes helyszínen Papírmerítő műhely, Várkapitány háza, Rimay ház -Rimay János életét bemutató szoba-, Kutatószoba valósul meg. Egyedi élményelemként szolgáló Csillag ösvény csillagda, csillagászati animációs program várja a látogatókat. Kiállítással bővül a Füzéri Alsóvár, a vár infrastruktúrájához kiépül egy napelem park, bővítésre kerül a parkoló és kialakításra kerül a váruradalmi függőkert élményelemekkel. Az erdei környezetben egy tematizált játéktér kap helyett a magyarok történelmi idők előtti időszakából eredeztethető Fehérlófia ősi mondájára alapozva többek között Fehérlófia otthona, akadályösvény, alvilág kapuja, mesehinták, felvilág kapuja, mesekerítés és két tó kialakítása valósul meg interaktív élményelemként.
A projekt során állandó és időszakos tárlatokat, a foglalkoztató helyiségekben egyedi kínálati elemeket hozunk létre, a korszerű, minden igényt kielégítő élő foglalkozások bemutatásával és interaktív eszközök felhasználásával.
A 2000 évben Füzéren meghirdetett Országos Várprogram első teljes befejezést nyerő helyszíne a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében Füzér Vára lesz várhatóan 2024-évben, a becsült teljes befejezés forrásigénye 6,85 milliárd forint, mely fejlesztések által a látogató szám növekedése eléri az évi 140.000 főt.
[simplegallery id=”4021″ image_size=”full” options=”openEffect=fade&closeEffect=fade&padding=0&…”]