Óriási örömünkre szolgál, hogy bejelenthetjük: hosszas tervezés után elkészült az ország első Vártekergő térképének online változata!
A veszélyhelyzet még mindig tart és a négy fal fogságában sajnos nem lehet mindennap újdonságokat felfedezni, ezt igyekszünk egy kicsit élvezhetőbbé és színesebbé tenni.
Fő célunk olyan ismereteket és tartalmakat megosztani Önökkel, melyek jó alapot nyújthatnak jövőbeli látogatásuknak, ugyanis tudjuk jól, milyen, ha az ember egy számára nem túl ismerős környezetbe érkezik és ott kell tájékozódnia, felfedeznie mindent.
Ráadásul még a gyerkőcökkel együtt is jó móka lehet leülni otthon a monitor elé és tekeregni egyet a vár területén.
Megismerhetik a vár Vezérszintjének (Palotaszárnyának) helyiségeit, ami főként a lakótermekből áll, a leglenyűgözőbb része a fényekben és színekben pompázó Várkápolna (melyet virtuálisan bejárhatnak ide kattintva – akár VR formában is!), valamint betekintést nyerhetnek a pincék történetébe is.
Térképezzék fel Füzér Várát és ha kedvet kaptak, tervezzék meg már most látogatásukat hozzánk, – hiszen amint a veszélyhelyzet elmúlik – személyesen is újra felfedezhetik majd a megidézett múltat, mit -e újjáépült REG-ÉLŐ Vár nyújthat!
Kalandra fel!
A térkép elérhető ide kattintva!