Füzér Várának kincsőrző szerepe és jelentősége számos történelmi eseményhez kapcsolódik. Az újjáépülő vár ma azt a tradíciót és hagyományt őrzi, melyet őseink hagytak ránk, de több száz évig méltatlanul feledésbe merült. A kiállítás során megtekinthetjük a Szent Koronát, megismerhetjük történetét, és betekintést nyerhetünk a koronával kapcsolatos tudnivalókba, apróságokba.
Élő Vár Zemplénben
A megjelenített bútorok a XVII. századi levéltárakban megőrzött eredeti várleltárak (inventáriumok) alapján készültek el, közel száz korabeli bútor tanulmányozásával. A legtöbb bútor helyi mesterek, illetve kassai asztalosok keze munkáját dicsérhette.
Kárpát-medence várai
A Kőnig Frigyes Munkácsy díjas képzőművész, grafikus rajzaiból és a „Historia Picta Castellorum” című könyv alapján kiválasztásra került képekből álló kiállítás interaktív térképen, digitális módon kalauzolja el Önöket a Kárpát-medencében fellelhető mintegy 3000 várba. A paravánokon továbbá kiállításra került 69 db kép vászonnyomaton, melyek egyedi módon mutatják be az egykori várakat.
Füzér pénzei
A kiállítás során eredeti és másolat pénzeket tekinthetnek meg közelebbről az ide látogatók, melyek közé a Miskolci Múzeum gyűjteményéből is kerültek a füzéri ásatáson talált pénzérmék. Interaktív lehetőség nyílik arra, hogy mindenki elkészíthesse saját emlékérmét. Az összeállítás fő célja, hogy megismerhessük a XVI. századi Magyarország pénzfajtáit, melyek bemutatását három tabló egészíti ki és teszi egésszé a képet.
Lapidárium - kőtár
Füzér Vára szokatlanul gazdag, magas színvonalú középkori és reneszánsz kőfaragvány-leletanyaggal rendelkezik. A kőtár kiállítás két alapegységre tagolható: az első az Öreg-pincében a vár építéstörténetét kíséri végig, melyen az egyes építési korszakokat egy-egy jellemző kőszerkezet képviseli. Az összeállítás második része a Gerendás-pincében a középkori kőfaragó mesterséggel ismerteti meg a látogatót.
Tervezze meg kirándulását!
Kérjük, érkezése előtt tájékozódjon akutális házirendünkről, nyitvatartásunkról és a legfrissebb információinkról.
2022. október 29. (szombat): 10.00 – 18.00
2022. október 30. (vasárnap): 10.00 – 18.00
2022. október 31. (hétfő): 10.00 – 18.00
2022. november 1. (kedd): 10.00 – 18.00
2022. november 2. (szerda): Zárva
Adatvédelmi áttekintés
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.